Hírek

VII. közgyűjteményi nap Sopronban

2012. november 6-án, a Tudomány Napja alkalmából hetedik alkalommal rendezték meg a városi közgyűjteményi napot.

A Magyar Nemzeti Levéltár GyMSM Soproni Levéltára és a GyMSMMI Soproni Múzeum által a soproni „megyeháza” dísztermében szervezett eseményen részt vett a Soproni Tudós Társaság Történettudományi Albizottsága és a város valamennyi közgyűjteménye, így levéltárunk és az egyetem Központi Könyvtára is. A rendezvényen Abdai Géza alpolgármester és Verő József, a Soproni Tudós Társaság elnökének köszöntője után "rendszerváltások, emberi sorsok a 20. századi Sopronban" témához kapcsolódóan hangzottak el előadások.

Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója a diplomata és külügyminiszter Kánya Kálmán, egykori líceumi diák életútjának részleteivel ismertette meg a hallgatóságot. Németh Ildikó, a Soproni Levéltár főlevéltárosa hozta emberközelbe Wurditsch Antal tanügyi népbiztos Tanácsköztársaság alatti kényszerű döntéseit. Bolodár Zoltán, a Soproni Múzeum munkatársa a felvételeiről közismert udvari fotós, Schäffer Ármin és nyomdokait követő leszármazottainak életéről és működéséről adott képet. Zsombor Géza hírlapíró, későbbi politikus I. világháború utáni tevékenységéről és annak soproni hatásairól Krisch András főlevéltáros számolt be. Kovács László József történész, egykori soproni diák személyes hangú visszaemlékezéséből egykori bencés tanárait (többek között Mollay Károlyt, Csatkai Endrét) ismerhettük meg a tanítvány szemszögéből.

Egyetemünk részéről három előadás hangzott el. Sorrendben elsőként Győrfi János erdőmérnök, rovarász életútját és az erdészeti gyűjteményben fellelhető hagyatékát mutatta be Varga Tamás múzeumigazgató. Ifj Sarkady Sándor könyvtári és levéltári főigazgató a bányamérnök-poéta Ruzsinszky László életéről és irodalmi munkásságáról festett képet. Végül Szemerey Tamásé Dr. és Sági Éva előadása az 1951-ben politikai okok miatt igazságtalanul kizárt, meghurcolt erdőmérnök-hallgatók és tanáraik sorsát idézte fel.

Az előadások jó összképet adtak a 20. századi emberi sorsokról, kényszerpályákról. Ahogy többször is elhangzott: a történelem sodrában nem az határozta meg a döntéshelyzetbe kényszerülő emberek cselekedeteit, hogy mit kellett volna tenni, hanem hogy mit lehetett.  

A közgyűjteményi nap meghívója a részletes programmal letölthető innen.

Ifj. Sarkady Sándor és Szemerey Tamásné Dr. – Sági Éva előadásai letölthetőek innen.

Linkek:

Kapcsolódó hírek: